A szerzőről

Üdvözöllek!

Hollenda Zsolt vagyok, a www.tudatossag.hu weboldal tulajdonosa, és örülök, hogy találkoztunk.

Ezen a blogon személyiségfejlődéssel, önbizalom erősítéssel, önmegvalósítással kapcsolatos bejegyzéseket találsz, továbbá hasznos tanácsokat a mindennapokra. Biztos vagyok abban, hogy ha egyik-másik, általam leírt gondolatot magadévá teszed, tanácsokat, javaslatokat alkalmazod, hamarosan érezni fogod annak pozitív hatását.

Ki vagyok én, és miért kellene, hogy higgy nekem?

1979-ben születtem és mióta az eszemet tudom, mindig érdekelt a dolgok miértje, hogy minek mi az oka, és miért történnek úgy a dolgok, ahogy. Mivel elég széleskörű volt az érdeklődésem, már fiatalon sok mindent kipróbáltam sport és a hobby témakörében,  17-18 éves korom környékén megérintett az agykontroll szele is. Ekkor még nem a feltétlen tudatosság vezérelte az életemet.

A tudatos életem 2006 tavaszán egy “véletlenül” az asztalon hagyott könyvvel kezdődött. Az időpontra azért emlékszem, mert akkori barátnőmmel (aki 2007 óta a feleségem) akkor jöttünk össze. Ez Brian Tracy könyve volt, és mivel engem ez a témakör régóta foglalkoztatott, rögtön elkezdtem olvasni, és tudtam, hogy megtaláltam azt a vonalat, mely az életem egyik fő része lesz.

Aztán teltek-múltak az évek, és számos könyvet, hanganyagot, és tanfolyamot faltam a témában, és hatalmas elmélet tudásra tettem szert. Viszont 1 dolog még hiányzott, nem volt teljes a kép…

2010. szeptemberében egészségi problémám kapcsán lett világos a dolog, hogy mi hiányzik, mi nem tökéletes.

Konzultáltam 2 szakemberrel is a dologról, és mindkettő megerősített abban, hogy a hiányzó láncszem az nem más, mint a gyakorlat. Hiába van elegendő elméleti tudásunk egy dologról, ha nem gyakoroljuk, nem teszünk semmit, az kevés.

Elkezdtem az elméleti dolgokat a gyakorlatban is alkalmazni, és valami elindult, elkezdtek a dolgok megváltozni. Fél évre volt szükség ahhoz, hogy eljussak oda, hogy ezeket az ismereteket és tapasztalatokat egy blogban tegyem közzé.

Olyan tippeket, javaslatokat osztok csak meg ezen az oldalon, melyet én kipróbáltam, bevált és hasznosnak találom.

Ettől függetlenül, nem kell, hogy higgy nekem. Azt javaslom, egyszerűen csak fenntartások nélkül próbálj ki néhány dolgot azok közül, amit javaslok. Mi lehet a legrosszabb? Legfeljebb nem működik…
Én erre azt szoktam mondani, hogy minden dolog, amit akarunk működik, csak megfelelő elhatározás, motiváció, és idő szükséges hozzá.

Javaslom, olvasd, kommentáld, és oszd meg a blogomat, ha hasznosnak találod.

Üdvözlettel,
Hollenda Zsolt
“Probléma-gyilkos” life coach
Gondolkodás-fejlesztő tréner