Önt mi inspirálja?

Írta: Hollenda Zsolt - life coach, tréner

Az inspiráció tulajdonképpen nem más, mint a mozgatórugó. Ennek hatására teszünk meg dolgokat, ennek hatására változtatunk életünkön. Igen, ez sokszor tanulással jár, és az eredmények eléréséért “meg kell szenvedni”. Ki kell lépni a kényelmi zónából, ha eredményeket akarunk elkérni.

inspiráció

 

Lehet inspirációt szerezni könyvekből, vagy filmekből, de ha gyakorlatiasabb tudásra vágyik, akkor végezzen el egy tanfolyamot, vagy vegye igénybe life coach segítségét. Azonban ha igazán ütős dologra vágyik, akkor mutatok Önnek egy mentoring programot, mely rendkívül gyakorlatias.

Most akkor lássuk a lehetőségeket egyenként…

Mi lehet jó inspiráció, ha életét meg szeretné változtatni?

  • Olvashat könyveket
    Számtalan jó könyv van a témában (3-4 ezer forintos árkategóriában), szinte választani is nehéz közülük. A legnagyobb baj, hogy kevés benne a gyakorlat, és nincs aki ott áll Ön mellett és segít.
    .
  • Nézhet filmeket
    Elérhetőek önsegítő filmek is. Én amikor az első ilyen filmet megnéztem évekkel ezelőtt, nekem a másfél órás filmet 4 órán keresztül kellett néznem. Ennyi idő volt ugyanis, még kijegyzeteltem. A probléma ugyanaz, mint az előbb, a gyakorlat.
    .
  • Részt vehet tanfolyamokon
    Ez már jobb 1 fokkal, mint az eddigiek, mert legalább a tanfolyam ideje alatt kérdezhet és segítséget kérhet. Viszont ha a tanfolyamnak vége, (ezek általában 2-4 naposak) akkor “magára marad”. Mellékesen ezek a tanfolyamok elég költségesek.
    .
  • Igénybe vehet life coach-ot
    A Life coach tükörfordítása “élet edző”. A life coach egy olyan szakember, aki úgy segít megoldani az Ön problémáját, hogy rávezeti Önt a megoldásra. Tapasztalatból tudom, hogy a tartós eredményekhez 4-6 alkalomra legalább szükség van.
    .
  • Tökéletes Élet Mentoring Program
    Ez egy 12 hónapos mentoring program, ahol az elméleti anyagokat rögtön átültetjük a gyakorlatba, lefordítjuk az Ön életére. Attól függően, hogy milyen tagságot választ, vagy a fórumon, vagy e-mailben, vagy telefonon állok rendelkezésére.
    A programhoz tartozik egy zárt közösség is, amelyben Önhöz hasonló (életükért tenni akaró) emberek vannak. Többen úgy fogalmaztak, hogy ez lesz a második családjuk. 
    Kattintson ide, és nézze meg a Tökéletes Élet Mentoring Programot!

 


Oszd meg ismerőseiddel:

Kategória: Nincs kategorizálva

 


Szóljon hozzá

Megjegyzés: A hozzászólásokat moderáljuk. Kérjük, ne küldje be többször ugyanazt, moderáció után meg fog jelenni a hozzászólása.

*

25.000 Ft értékű ajándék:

- „A Változás szabadsága” e-book + munkafüzet
- BÁRMIT elérhetsz - motivációs videó,
- Inspiráló zenék,
- Személyre szóló életviteli tanácsadás

Add meg neved, e-mail címed és máris küldöm!
Email*
Név*
ellenőrző kód: