Felelősségvállalás,  Önbizalom,  Önismeret,  Tudatosság

Amikor az életed múlik rajta, hogy szerepelsz

Néhány hete elkezdődött a tehetségkutató műsor az egyik kereskedelmi TV-ben. Az első néhány hét vicces volt, hiszen a tehetségeken felül láttunk bizony fura figurákat is feltűnni a képernyőn. Némelyik egész vicces volt…

Én elhiszem azt, hogy egy TV megjelenés az valakinek “a lehetőség”.  Azonban elgondolkoztam azon is, hogy mennyi ember van, aki tehetségtelen, de úgy gondolja, hogy ebből szeretne megélni.Volt ott hasrázás, fenék riszálás, csípőkörzés, és persze sok-sok fals hang.

Megmondom őszintén, hogy ez elszomorított…

 

A nagy példaképek…

Elszomorított, hogy sokan produktum nélkül, magamutogatásból szeretnének megélni. Na persze kitermeltek a kereskedelmi tévék néhány valósághőst, vagy celebet. És igen, vannak emberek, akiknek ők a példaképek.

Nálam a celeb (vagy inkább a híresség) teljesen más kategória. Nálam akkor példakép valaki, ha van mögötte produktum, letett valamit az asztalra. Pl. egy színész, egy énekes, egy sportoló, stb..

Bár ha elolvasod a a WikiPedia cikkét, akkor láthatod, hogy már egy bűnöző is lehet celeb.

 

Vicc? Butaság? Hamis önbizalom?

Na de térjünk vissza a tehetségkutatóhoz. Jönnek az emberek, és előadják magukat.

  • A vicces figurák előadják magukat, megkapják a TV-ben azt a 3 percet, amire vágytak. Lehet, hogy fogadásból jöttek el, de a lényeg, hogy megtették, ott voltak, vagányak voltak. Ezzel semmi baj, amíg tudod viccnek, és vagánynak kezelni.
    .
  • A baj ott kezdődik, ha valaki eljön, hiába mondják neki, hogy amit csinál az nem jó. Előadja önmagát, és az első percben le is állítják, mert tényleg nem jó. Na ez a butaság, ugyanis (minden tiltás ellenére) hülyét csinál magából egy ország előtt. És meg van lepődve, ha azt a kritikát kapja, hogy soha többet ne énekeljen. Ilyen hibát SOHA NE KÖVESS EL! Ha sokan mondják Neked, hogy ne csináld, akkor annak valószínűleg oka van!
    .
  • A legnagyobb probléma pedig akkor van, amikor valakiben hamis önbizalom él arról, hogy amit csinál, az jó. És hatalmas felelősségük van a szülőknek, barátoknak, ismerősöknek, akik biztatják, hogy “gyerünk csináld”. Én megértem, hogy egy szülőnek a saját gyermeke a legszebb és legjobb hangú, de ez nem egy objektív vélemény, ami fals, téves önbizalmat kelt az emberben. Így pedig amikor “fellép” és rögtön megállítják az “előadást”, nem érti az okát (és sokszor még a “támogatók” sem). Ha egy mód van rá, sose kelts senkiben hamis önbizalmat. Ha pedig Te lennél az a versenyző, akkor kérd ki több ember véleményét, ne csak a szűk körben levőkét (esetleg végezd el online önbizalom tréningünket).

 .

Amikor az “életed múlik rajta”, hogy szerepelsz

No ez az, amit még nem értek. Mi az, hogy valakinek “az élete múlik” azon, hogy bekerül-e egy tehetségkutatóba. Ezt nem kell ilyen vészesen megélni!

Nos aláírom, valóban egy lehetőség lehet, hiszen hétről hétre láthatnak a nézők a TV-ben, és ha az élmezőnybe kerülsz, beindulhat a karriered. De nem feltétlen, ugyanis láttunk már az elmúlt éves során számtalan olyan résztvevőt, aki a show után néhány hónappal ugyanott folytatta, mint előtte. Szóval egyáltalán nem biztos az, hogy karriert fogsz befutni.

És NE életed fő kudarcaként éld meg, ha nem jutsz be a showba. Hidd el, nem ezen múlik az életed. Énekesi karriered indulása szempontjából igaz jó, ha megnyersz egy tehetségkutatót, de nem az egyetlen lehetőség.

Ha tényleg ez a célod, hogy énekes, vagy előadó legyél, akkor NE ADD FEL, küzdj érte! Dolgozz, és gyakorolj rengeteget, és ez előbb-utóbb meghozza az eredményt.

 

 

Neked miben segíthetek?

A Tudatosság blogon az alábbi megoldásokkal állok rendelkezésedre: