Példamutató összefogás a Nemzeti ünnepen
A március 15-i hétvégén az egész ország tett tanúbizonyságot arról, hogy igenis létezik még emberség és összetartás! Hogy erre rájöjjünk, sajnos katasztrófahelyzetre volt „szükségünk”!
Már napokkal korábban hallhattunk arról, hogy a március 15-i hétvégén igazán zord időjárásra számíthatunk. Talán sokan nem is gondoltak bele, hogy mit is fog ez jelenteni valójában. Talán sokan munkába mentek, vagy épp hazafelé indultak. Talán a hosszú hétvége is hozzájárult ahhoz, hogy ennyi ember döntött úgy, hogy elindul. A lényeg, hogy a meteorológusok előrejelzései igaznak bizonyultak, az elmúlt évtizedek legdermesztőbb óráit, napjait élhették át a hó fogságában rekedt autósok ezrei.
Mivel a legtöbben nem kétnapi hideg élelemmel vágunk neki egy 1-2 órás útnak, így sokan étlen-szomjan várakoztak arra, hogy végre elinduljon a kocsisor – vagy legalább valamilyen információt kapjanak. Volt is ebből épp elég felfordulás, hogy ki és miért nem tájékoztatta a bajba jutottakat.
Azt gondolom, hogy ezen a napon az ország összefogott. A magyarok példamutató összefogásról tettek tanúbizonyságot, sokan próbáltak így vagy úgy, de segíteni az utakon vesztegelőknek.
Az emberek ott segítettek, ahol tudtak…
Sokan a Facebookot használták fel arra, hogy felajánlják segítségüket. Itt folyamatosan nyomon követhető volt, hogy hol vannak bajbajutott emberek – leginkább kisgyerekesek vagy éppen betegek, akik valamilyen ellátásra szorulnak, illetve hogy kik azok, akik valamilyen módon segíteni tudnak – akár szendvicsekkel, teával, takarókkal.
Rengeteg önkéntes vágott neki az utaknak és vállalta, hogy eljuttatja a felajánlásokat az autókban várakozóknak.
És voltak olyanok is, akik „nem csak” forró teával próbáltak meg segíteni, hanem saját otthonukban szállást ajánlottak azoknak az embereknek, akik el tudták hagyni autójukat.
Sok településen hoztak létre melegedőket a rászorulóknak – művelődési házakban, iskolákban, vagy éppen nyitottak meg boltokat, bevásárlóközpontokat az úton ragadtaknak.
Ebben a helyzetben nem számított a hideg, a szél vagy az, hogy éjszaka van – csak egyetlen dolog volt elsődleges, a segítségnyújtás.
És miért is ennyire fontos ez?
Mert sajnos egy olyan világban élünk, ahol a legtöbb ember nem figyel oda a másikra és hajlamos „átlépni a földön fekvőn”. Élnek a saját kis világukban, ahol csak „én” van, és nem létezik „te” vagy „ő”.
Egy ilyen világban az ember valóban azt hihetné, hogy az együttérzés és a segítőkészség elfelejtett fogalmak csupán, és pont ezért olyan lenyűgöző rájönni, hogy ha baj van, mégis van kire számítani és van, akitől segítséget várhatunk!
Remélem, hogy ezt minél többen tovább tudjuk vinni a mindennapokba. És ha lehet, mindennap tegyünk egy pici önzetlen gesztust mások felé!