Féltékenység – „a zöld szemű szörny”
A féltékenység – amit sokan csak úgy emlegetnek, hogy a zöld szemű szörny – az egyik legalattomosabb érzelem. Észrevétlenül lopózik be életünkbe és teszi tönkre kapcsolatainkat. Bármilyen kapcsolatról is beszélünk – legyen az testvéri, baráti, munkahelyi vagy akár szerelmi – nagy károkat tud okozni, ha nem ismerjük fel időben és nem próbáljuk meg kezelni, megoldani.
A féltékenység fogalma
Nehéz megfogalmazni, hogy vajon mi is a féltékenység, de talán úgy definiálhatnánk, hogy mikor az a fél, akitől figyelmet, törődést, szeretetet várunk, egy harmadik fél számára nyújtja mindezt – legalábbis ezt érzi a féltékeny fél.
Általában az emberek többségének e szó hallatán a szerelmi féltékenység jut eszébe. De nem kizárólagosan csak ebben a kontextusban beszélhetünk róla.
Gondoljunk csak arra, amikor egy családon belül alakul ki például a testvéri féltékenység. Ebben az esetben jellemzően az egyik testvér érzi azt, hogy valamelyik szülőtől kevesebb figyelmet, szeretetet kap, mint testvére. Rengeteg testvéri kapcsolatot mérgez meg, ha az egyik gyermek úgy érzi, hogy háttérbe szorul. Ez pedig rányomja bélyegét akár a felnőttkorra is.
De akár itt említhetjük meg a munkahelyi féltékenységet, ami akkor alakul ki a dolgozóban, ha úgy érzi, hogy hátrányos megkülönböztetés éri egy másik dolgozóval szemben – legyen szó akár anyagi vagy éppen szóbeli megbecsülésről. Rengeteg munkahelyi légkört rontott már meg az ilyesfajta különbség tétel.
De térjünk vissza a leggyakoribb megjelenési helyére, a szerelmi kapcsolatokra.
Valószínűleg mindenki találkozik élete során az érzéssel, bár nem mindenki ugyan úgy éli meg. A féltékenység nem azonos mértékben és módon jelenik meg a különböző embereknél, hiszen elég széles skálán mozog a megnyilvánulása.
De vajon mi az, amit még „egészséges” féltékenységnek hívunk? Létezik egyáltalán?
Talán természetesnek mondható, hogy egy bizonyos féltékenység mindenkiben megtalálható, hiszen ha szeretünk valakit, akkor féltjük és óvjuk kapcsolatunkat a külső tényezőktől. De talán ez nem is mondható féltékenységnek, inkább csak egy természetes féltésnek.
Viszont, hogy hol a határvonal, arra nehéz válaszolni. Talán ott húzhatnák meg, ahol már zavaróvá válik a túlzott féltékenység, és úgy érezzük, hogy a kapcsolati problémáink leginkább ebből adódnak. Amikor már úgy érezzük, hogy megkeseríti életünket, akkor kell tenni valamit!
De mi is az, amit igazából tehetünk? A válasz nem egyszerű, hiszen két oldalról kell megközelítenünk a féltékenységet és annak megoldását – egyrészről a féltékeny fél oldaláról, másrészről a „szenvedő” fél szemszögéből. Általában a hibát mindig a féltékenykedő fél személyében keresik, ám az „éremnek mindig két oldala van”, hiszen valószínű, hogy a másik fél is ad okot a féltékenységre. Ilyenkor fontos, hogy mind a két félben tudatosodjon, hogy szükséges a változás. A féltékenység leküzdésében mindkét félnek szerepet kell vállalnia.
Most lássuk, hogy mit is tehetünk!
Fontos, hogy a féltékenykedő félnek tudatában kell lennie azzal, hogy mi váltja ki a féltékenység érzését. Csak akkor tudja kezelni az indulatait, ha tisztában van vele, hogy miért is féltékeny, és megtanulja úgy kifejezni az érzéseit, hogy az ne vezessen konfliktushoz.
Általában a féltékenység egyik fő forrása az, hogy nem vagyunk tisztában értékeinkkel, és önbizalmunk erősítést igényel. Úgy érezzük, hogy mindig van nálunk szebb, kedvesebb, okosabb ember. Tudatosítanunk kell magunkban, hogy okkal választottak minket és nem kell mindenkiben potenciális ellenfelet látni!
És itt kap fontos szerepet az, aki a féltékenység „tárgya”. Ő is sokat tehet azért, hogy ne érezzük azt, hogy bármikor elveszíthetjük. Éreztetni kell a másik féllel a szeretetet, a törődést, a fontosságot, több figyelmet kell fordítania a másikra.
És ami az egész megoldás alapja az a megfelelő kommunikáció. Beszéljünk az érzéseinkről, mondjuk el, hogy mi az, ami bánt. A „szőnyeg alá söprés” még soha nem segített ilyen helyzetekben.
Végül pedig, mivel a féltékenység egy igen széles skálán mozog, ezért beszélnünk kell a szélsőséges esetekről, mikor valaki egyáltalán nem, vagy már túlzott módon – esetleg ok nélkül is – féltékennyé válik. Egyik eset sem túl szerencsés, hiszen ha egyáltalán nincs bennünk féltékenység, akkor lehet, azt sem vesszük észre, mikor már okunk kellene, hogy legyen rá.
Sok ember pedig el is vár egy minimális – inkább féltésnek nevezett – érzést, ami még nem káros, azonban növeli önbizalmát.
Ha viszont túlzott féltékenység a jellemző, ami már inkább birtoklási vágynak mondható és talán kezelni sem érdemes, akkor kell eldönteni, hogy mekkora a tűréshatárunk és meddig bírjuk elviselni, illetve mérlegelnünk kell, hogy mennyit ér az adott kapcsolat. Van, hogy a megoldást az elválás jelenti.